MAGYAR ELEKTRONIKUS ALÁÍRÁS SZÖVETSÉG
EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPSZABÁLYA
(2003/12/3, 2004/12/8, 2006/4/27)
Alapítók attól a felismeréstől vezérelve, hogy az elektronikus aláírás jelenlegi hazai helyzete (ismertsége és elismertsége) nem kielégítő, valamint a magyar digitális kultúra fejlesztése közvetlenül hozzájárulhat nemzetgazdaságunk teljesítőképességének és versenyképességének növeléséhez, az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény 12. § 81) bekezdése szerint létrehozták a Magyar Elektronikus Aláírás Szövetség elnevezésű egyesületet (továbbiakban: Szövetség), melyet a Fővárosi Bíróság 10.808 sorszám alatt nyilvántartásba vett.
1. A Szövetség főbb jellemzői
A Szövetség neve: Magyar Elektronikus Aláírás Szövetség
A Szövetség angol neve: Hungarian Association for Electronic Signature
A Szövetség rövidített neve: MELASZ / HAES
A Szövetség székhelye: 1224 Budapest Sík u. 15.
2. A Szövetség alapítói
3. A Szövetség jogállása
(1) A Szövetség társadalmi szervezet, önálló jogi személyiséggel.
(2) A Szövetség képviseletére az Elnök és egy elnökségi tag együtt jogosult.
(3) A bankszámla feletti rendelkezésre az elnökségi tagok (Elnök és Alelnökök) önállóan jogosultak.
4. A Szövetség célja
5. Tagsági viszony
(1) A Szövetségbe felvételüket kérhetik azok a természetes és jogi személyek, amelyek a Szövetség célkitűzéseit elfogadják.
(2) A Szövetség tagjává választható az a természetes személy, aki 18. életévét betöltötte.
(4) A Szövetség tagjává választható az a természetes és jogi személy, aki a belépési nyilatkozatban a Szövetség alapszabályát és a Közgyűlés által jóváhagyott egyéb szabályzatait elfogadja és a tagsági viszonyból származó kötelezettségek teljesítését vállalja.
(5) A Szövetség tagjává választást a jelölt a megfelelően kitöltött és aláírt belépési nyilatkozat benyújtásával kérelmezheti. A nyilatkozathoz - amennyiben jogi személy kéri felvételét - mellékelni kell a jogi személy igazolását arról, hogy nevében ki járhat el képviselőként a Szövetség tagságában.
(5) A belépési nyilatkozatot az Ügyvezető részére kell benyújtani. A kérelmet az Ügyvezető terjeszti az Elnökség elé, amely a Szövetség tagjává választásról 30 napon belül egyszerű szótöbbséggel dönt, vagy a döntést a soron következő Közgyűlés hatáskörébe utalja.
(6) Az így elutasított tagsági kérelmeket az Elnökség a soron következő Közgyűlés elé terjeszti, amely azt az Elnökség döntését hatályon kívül helyezve elfogadhatja.
(7) A tagsági viszony a tagfelvételi kérelem az Elnökség vagy a Közgyűlés általi elfogadásának napján keletkezik.
(8) A Szövetség tagjait egyenlő jogok illetik meg, jogaikat a tagok személyes aktivitás útján gyakorolják.
(9) A Szövetség tagjainak jogai:
a.) részt vehetnek a Szövetség Közgyűlésén
b.) tanácskozási, indítványozási és szavazati jogot gyakorolhatnak a Közgyűlésen
c.) bármely szövetségi tisztségre választhatnak és megválaszthatók
d.) jogosultak részt venni a Szövetség rendezvényein
e.) igénybe vehetik a Szövetség által nyújtott kedvezményeket
f.) a tisztségviselőktől tájékoztatást kaphatnak.
(10) A Szövetség tagjainak kötelességei:
a.) kötelesek megtartani az Alapszabály és a Közgyűlés határozatainak rendelkezéseit
b.) kötelesek teljesíteni a Szövetség tevékenységével kapcsolatosan önként elvállalt feladataikat, és tőlük elvárható módon elősegíteni a Szövetség célkitűzéseinek megvalósítását
c.) kötelesek a tagdíjat késedelem nélkül befizetni.
(11) A tagsági viszony felfüggesztése:
a.) tagsági viszonya felfüggeszthető annak a tagnak, aki kötelességét megszegi, vagy súlyosan veszélyezteti a Szövetség céljainak elérést.
b.) a tagsági viszony felfüggesztéséhez az Elnökség egyszerű szótöbbséggel meghozott határozata szükséges.
c.) a tagsági jog felfüggesztése alatt a tag jogait nem gyakorolhatja.
d.) felfüggesztett tagság esetén a tagsági viszonyról a soron következő Közgyűlés dönt véglegesen.
(12) A tagsági viszony megszűnik:
a.) a tag kilépésével, amelyet az Ügyvezetőnek kell írásban bejelenteni.
b.) a tagdíjbefizetés elmulasztása miatt (a felszólítás után a kitűzött 60 napos határidő eltelte után, a tagsági viszonyt megszüntető elnökségi határozattal).
c.) A tagi kötelességek megszegése vagy a Szövetség céljainak veszélyeztetése folytán történő közgyűlési kizárás által, melyet az Elnökség indítványozhat, bármely tag bejelentése alapján. Az indítványozás előtt az Elnökségnek az érintett tag meghallgatását kell kezdeményezni, és figyelmeztetni kell őt a kötelezettségek betartására.
d.) természetes személy tag halálával
e.) a jogi személy tag felszámolásával.
6. A Szövetség szervezete és tisztségviselői
(1) A Szövetség szervei:
A Szövetség testületi szervei:
a.) Közgyűlés
b.) Elnökség
A Szövetség tisztségviselői:
a.) Elnök
b.) Ügyvezető
c.) Alelnökök
d.) Pénztáros
(2) A Közgyűlés
a.) A Közgyűlés a tagok összessége, a Szövetség legfelsőbb szerve.
b.) A Közgyűlésen a természetes személy tagokat maguk vagy meghatalmazottjuk, jogi személy tagokat képviselőjük vagy meghatalmazottjuk képviselik.
c.) A Közgyűlés rendes és rendkívüli lehet.
d.) Rendes Közgyűlést a Szövetség évente egyszer tart. Rendkívüli Közgyűlést kell összehívni a tagok legalább egyharmada által aláírt kérelemre, melyben megjelölik az összehívás okát és célját. A Közgyűlést össze kell hívni, ha azt a Fővárosi Bíróság elrendeli.
e.) A Közgyűlést az Elnök vagy az Ügyvezető hívja össze a tagok értesítése útján. Szabályszerűnek az összehívás akkor minősül, ha az értesítés legalább nyolc nappal az ülés időpontját megelőzően megtörténik, és ezzel együtt a tagok az ülés tárgysorozatáról leírást kapnak.
f.) A Közgyűlés határozatképes, ha azon a szavazásra jogosultaknak a fele+1 fő képviselve van. Ha az egyébként szabályszerűen összehívott Közgyűlés a megjelent tagoknak az előírtnál alacsonyabb száma miatt határozatképtelen, úgy legkorábban 1 órán túl, de legkésőbb 1 hónapon belüli időpontra ugyanazon tárgysorozattal megismételt Közgyűlést kell kitűzni. A megismételt Közgyűlés a megjelent tagok számától függetlenül határozatképes, amennyiben az eredeti közgyűlési meghívó tartalmazta az erre vonatkozó felhívást.
g.) A Közgyűlést az Elnök, akadályoztatása esetén az Ügyvezető vezeti le.
h.) A Közgyűlésen résztvevők egyszerű szótöbbséggel további indítványok napirendre tűzését határozhatják el.
i.) A Közgyűlésről jegyzőkönyvet kell felvenni, amelyet a levezető elnök és az általa felkért két tag hitelesít.
j.) A Közgyűlés napirendi pontjai közül elsőként kell tárgyalni az Elnökség által a Közgyűlés elé utalt, illetve az Elnökség által meg nem szavazott tagfelvételi kérelmekről, a felfüggesztett tagok végleges státuszáról, illetve a tagok kizárásáról szóló határozatokat. Az így felvett tagok már teljes jogú tagként, az így kizárt tagok pedig már nem vehetnek részt a Közgyűlés további munkájában.
k.) A Közgyűlés határozatait általában nyílt szavazással, egyszerű szótöbbséggel hozza. Szavazategyenlőség esetén a szavazás megismétlésre kerül, s amennyiben így is egyenlő a szavazatok száma a levezető elnök szavazata dönt. Titkos szavazást rendelhet el a Közgyűlés az elnök előterjesztésére vagy a tagok egyharmadának kezdeményezésére. Személyi kérdésekben a szavazás minden esetben titkosan történik.
(3) A Közgyűlés kizárólagos hatásköre, feladata
a.) Jóváhagyja vagy módosítja az alapszabályt és a Szövetség egyéb szabályzatait.
b.) Határoz az Elnökség által előterjesztett fontos, a Szövetséget érintő ügyekben és kialakítja a Szövetség álláspontját az aktuális kérdésekben, melyet az Elnökség köteles képviselni.
c.) Felülbírálhatja az Elnökség tagfelvételi kérelmekről hozott elutasító döntéseit, tagok kizárásáról illetve Elnökség általi felfüggesztésük megszüntetéséről dönthet.
d.) Meghatározza a következő naptári évre esedékes tagdíjak mértékét és befizetési rendjét.
e.) Tárgyalja a tagok által előterjesztett indítványokat.
f.) Elfogadja az Elnökség éves beszámolóját.
g.) Éves költségvetés megállapítása.
h.) Egyesülés más társadalmi szervezettel, valamint a feloszlás kimondása.
i.) Tisztségviselők megválasztása és visszahívása.
j.) Amennyiben az elnökség száma 5 fő alá csökken, akkor elnökségi tagot választ.
k.) Döntés a Szövetség vagyonáról az egyesület megszűnése esetén.
(4) Az Elnökség
a.) A Szövetség operatív vezetésével kapcsolatos feladatokat az 5 tagú Elnökség látja el.
b.) Az Elnökség tagjai az Elnök, az Ügyvezető, és a három Alelnök. Az elnökségi ülésre – annak tárgykörére figyelemmel – esetenként további tagok és nem tag személyek hívhatók meg.
c.) Az Elnökség határozathozatalában nem vehet részt az a személy, aki a határozat alapján közvetlenül kötelezettség vagy felelősség alól mentesül, vagy bármilyen más előnyben részesül, illetve a megkötendő jogügyletben egyébként érdekelt.
d.) Az Elnökség üléseit szükség szerinti gyakorisággal, de legalább félévenként tartja.
e.) Az Elnökség üléseit az Elnök vagy az Ügyvezető hívja össze az elnökségi tagok értesítése útján. Szabályszerűnek az összehívás akkor minősül, ha az értesítés legalább nyolc nappal az ülés időpontját megelőzően megtörténik, és ezzel együtt az elnökségi tagok az ülés tárgysorozatáról leírást kapnak.
f.) Az Elnökségi ülés akkor határozatképes, ha azon az elnökség legalább három tagja jelen van. Ha az egyébként szabályszerűen összehívott Elnökségi ülés a megjelent tagoknak az előírtnál alacsonyabb száma miatt határozatképtelen, legalább 3 napon túl, de legkésőbb két héten belüli időpontra ugyanazon tárgysorozattal új Elnökségi ülést kell kitűzni.
g.) Az Elnökségi ülést az Elnök, akadályoztatása esetén az Ügyvezető vezeti le.
h.) Az Elnökség résztvevői egyszerű szótöbbséggel további indítványok napirendre tűzését határozhatják el.
i.) Az Elnökségi ülésről jegyzőkönyvet kell felvenni, amelyet az ülés résztvevői hitelesítenek.
j.) Az Elnökség határozatait nyílt szavazással, egyszerű szótöbbséggel hozza. Szavazategyenlőség esetén a szavazás megismétlésre kerül, s amennyiben így is egyenlő a szavazatok száma a levezető elnök szavazata dönt. Titkos szavazást rendelhet el a levezető elnök bármely tag kezdeményezésére.
k.) Az Elnökség dönt minden olyan kérdésben, amelyet az Alapszabály nem utal a Közgyűlés kizárólagos hatáskörébe.
l.) Amennyiben az elnökség létszáma 4 fő alá csökken, akkor 30 napon belülre rendkívüli közgyűlést kell összehívni.
(5) Az Elnökség feladatai
a.) Ellátja a Szövetség operatív vezetésével kapcsolatos feladatokat.
b.) A Szövetséget érintő ügyekben, fontos kérdésekben előterjesztést fogalmaz meg a Közgyűlés számára.
c.) Tagfelvételi kérdésekben dönt. Két közgyűlés között eltelt időszakban történt tagfelvételek, elutasítások, tagsági viszony felfüggesztésének ügyét kötelezően a soron következő Közgyűlés elé terjeszti.
d.) Tagsági viszonyt felfüggesztő elnökségi határozatot hoz olyan tag esetében, melynek kizárását kezdeményezi.
e.) Az Elnökség a két Közgyűlés közötti időszakban végzett tevékenységéről a Közgyűlés előtt beszámol, és intézkedéseit a Közgyűlés hagyja jóvá. Az Elnökség döntéseiről két közgyűlés között tájékoztatja a Szövetség tagjait.
(6) Az egyes elnökségi tagok feladatai
a.) Képviselik a Szövetséget
b.) Ellátják az Elnökség által részükre megszabott szakmai, irányítási és kapcsolattartási feladatokat.
(7) Az Elnök feladatai
a.) A Közgyűlés és az elnökségi ülések levezetése.
b.) A Szövetség működésének irányítása
c.) Kötelezettségek vállalása bármely elnökségi taggal együttesen.
(8) Az Ügyvezető feladatai:
a.) Befogadja a tag írásbeli bejelentését annak be- és kilépési szándéka esetén.
b.) Az elnök akadályoztatása esetén levezeti a Közgyűlést és/vagy az Elnökség ülését;
c.) Tájékoztatja a tagokat a Szövetség munkájáról;
d.) Előkészíti a Közgyűlést és az Elnökség üléseit, gondoskodik a határozatok végrehajtásáról, azok nyilvántartásáról és kezeli a tagok nyilvántartását;
e.) Konferenciák és más rendezvények szervezése.
f.) Biztosítja a Szövetség működésének feltételeit, kötelezettségeinek teljesítését.
(9) A Pénztáros feladatai
a.) Kezeli a Szövetség házipénztárát;
b.) Pénzügyi szakember közreműködésével gondoskodik az Szövetség pénzügyi nyilvántartásainak, illetve könyveinek vezetéséről, illetve ellátja az egyéb pénzügyi adminisztrációs tevékenységet.
c.) Negyedévente beszámolót készít a társaság gazdasági helyzetéről az Elnökség számára.
(10) A tisztségviselőkre vonatkozó közös szabályok
a.) A Szövetség vezető tisztségviselőinek megbízatása a megválasztástól számított két naptári évet követő első közgyűlésig tart. A mandátum lejárta után ugyanazon vagy más tisztségre újra megválaszthatók.
b.) Tevékenységük során kötelesek betartani a hatályos magyar jogszabályok, az alapszabály és a közgyűlés határozatainak rendelkezéseit.
7. A Szövetség gazdálkodása
(1) A Szövetség nem nyereségorientált tevékenységet folytató szervezet, vagyona a tagok által befizetett tagdíjakból, jogi személyek és magánszemélyek felajánlásaiból, hozzájárulásaiból, illetve vállalkozási tevékenységéből származó bevételből képződik.
(2) A Szövetség az adott évre vonatkozó, elfogadott költségvetés szerint gazdálkodik. A költségvetés tervezetét és az előző év gazdálkodásáról szóló beszámolót az Elnökség készíti el, s terjeszti a Közgyűlés elé jóváhagyás végett. A Szövetség tartozásaiért saját vagyonával felel. A tagok – a tagdíj megfizetésén túl – a Szövetség tartozásaiért nem felelnek.
(3) A Szövetség céljai megvalósításának biztosítása érdekében gazdasági, vállalkozási tevékenységet is folytathat, de az ilyen jellegű tevékenység nem veszélyeztetheti a Szövetség céljait, illetve nem játszhat elsődleges szerepet.
8. Nyilatkozatok és állásfoglalások
(1) A Szövetség nevében nyilatkozatot és állásfoglalást csak elnökségi tag adhat ki az Elnökség többségével egyetértésben.
(2) A Szövetség nevében nyilatkozatot és állásfoglalást csak a Szövetség érdekében álló, céljait előrevivő, kellő szakmai hozzáértéssel megfogalmazott és az egyesülettel szembeni hátrányos jogkövetkezmények nélküli módon szabad megtenni.
9. Vegyes és záró rendelkezések
(1) Értelmező rendelkezések:
a.) értesítés: Az alapszabály szerinti megfogalmazásban értesítés alatt az értendő, hogy a címzett - tagnyilvántartásban szereplő - bármely elektronikus (email, fax) vagy postai címére az írásos meghívó vagy más dokumentum elküldésre kerül, vagy a Szövetség nyilvánosan elérhető honlapján az erre kijelölt helyen elérhető.
(2) Jelen alapszabályban nem szabályozott kérdésekre az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény, az egyesületek gazdálkodó tevékenységéről szóló 114/1992. (VII.23.) Korm. rendelet, illetve a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény szabályai vonatkoznak.
(3) Jelen egységes szerkezetbe foglalt alapszabályt a Szövetség 2006. április 27-i Közgyűlése elfogadta.






MELASZ.hu hírek